Hogyan keletkezik az aggodalom?🔗

Az aggodalom gyökere nem más, mint saját gondolataid vagy szavaid. Mindkét dolog állandóan jelen van benned. Az első az egy dialógus, a második az egy monológ - amit én 'belső csevegésnek' hívok. Vagy az emberekhez beszélsz, vagy folyamatosan csevegsz magadban. Bármely esetben a szavak és a gondolatok az aggodalom 'építőkövei'.

Amikor másokhoz beszélsz, amit mondasz az szigorúan a társadalmi szabályok által vezérelt. Automatikusan elkerülöd a tiltott vagy 'nem helytálló' szavakat. De amit magadban mondasz, azt csak te tudod, senki más. Az igazi aggodalmad forrásai azok a gondolatok, amelyek a belső világodban keletkeznek.

Ez így néz ki: egy folytonos pletyka áramlat zajlik benned a nap huszonnégy órájában, a hét minden napjában. Ebben a folyamban néhány tövises ág meredezik. Ezeket a töviseket érzed és fejezed ki az aggodalmak formájában. Az aggodalmak csupán ezek a tövisek az állandó gondolat folyamban, ami benned zajlik.

Ezen gondolatok nagy része negatív. Ez a probléma. Ha arra kérlek, hogy írd le életed történetét egy pár oldalban, leírsz majd néhány eseményt, amelyekben kiemeled, hogyan és mikor szenvedtél. Nem fogod kiemelni az élvezetes eseményeket, amelyek szintén megtörténtek a szenvedések közepette. Az elme edzett abban, hogy csak a negatív dolgokat vésse be. Még ha valami élvezetes történt is, csak arra a percre fogsz emlékezni, amikor az véget ért, nem arra, amikor igazán örültél. Amikor az élvezet tetőpontján vagy, akkor is azért aggódsz, vajon mikor ér véget a boldogság! Már fiatal kortól kezdve elménk arra van tanítva, hogy azt gondolja, az élet az egyik aggodalomtól a másikig vezet, vagy egyik fájdalomtól a másikig, soha nem az egyik élvezettől a másikig.

Egyik osztályban a tanár úgy vélte, hogy egy kisfiú nagyon szomorú arccal üldögélt. Megkérdezte őt, 'Mi történt veled? Miért vagy ennyire aggodalommal teli?'

A fiú így felelt, 'A szüleim miatt. Apukám egész nap dolgozik, hogy jó ruhám legyen és kitűnő oktatásban vegyek részt. Megvesz nekem mindent, amit akarok. Anyukám a legjobb ételt főzi és vigyáz rám éjjel-nappal.'

A tanár tovább kérdezte, 'Akkor mi a probléma? Mi a gondod?'

A kisfiú válasza ez volt, 'Attól félek, hogy talán egyszer elszöknek.'

Az elme tisztán azonosul a fájdalommal, de soha nem az élvezettel! Ez az oka annak, hogy még az örömteli pillanatok felidézése is fájdalmat okoz. Az élvezet soha nem válik a gondolatok részévé, de a fájdalom igen. Ezért a belső emlékezetünk mindig negatív gondolatokat képez. Az élvezet mintha üres helyre kerülne! Például, vegyük, hogy az életed egésze egy idő tengelyre van építve, azon a tengelyen az élvezetes alkalmak üresen jelennek meg! Nem lesz semmiféle bejegyzés velük kapcsolatban. De a szenvedés és az aggodalom pillanatai tisztán láthatók fekete lenyomatként.

NINCS MIÉRT AGGÓDNI